Bemutatkozás

Karászek Norbert

Dj Norby

AZ ÉN TÖRTÉNETEM…

A zene  iránti szeretetem a 90 -es évek közepén indult és rögtön az első iskolabál rendezésekor kiderült, hogy a Dj pálya nekem való!

Később egyre több felkérést kaptam, így iskolabálokon, különféle rendezényeken és falunapokon zenéltem. Bár ekkor még nem volt profi felszerelésem, – sokszor kölcsön cucookal játszottam – ezek az évek meghatározták a későbbi elhivatottságomat.

A 2000-es évek elején sajnos megszakadt ez a vonal, mivel az élet mást hozott számomra, de a jó pár év kihagyás során sem múlt ez a zene iránti szeretetem. Így újra felvettem a fülest és az elmúlt pár év során felépítettem magamnak egy audió és fénytechnikában is profi felszerelést. Újra kezdtem a zenélést is és egyre több felkérést kaptam, ahol privát partykon, születésnapokon, céges ill. egyéb rendezvényeken zenéltem. Emiatt döntöttem aztán el, hogy hivatalos rendezvény Dj-ként folytatom.

A zenei palettám most már szinte teljes, mindenféle stílusban feltalálom magam. A 90-es évek klasszikus disco zenéiben és napjaink sláger és klub zenéiben is otthonosan mozgok. Amiket játszom: (Retró disco, Retró magyar slágerek, Italo disco, örökzöld slágerek, Eurodance, trance mixek, klub slágerek stb…)

A zenéimet a közönség igényeit szem előtt tartva, mindig előzetes egyeztetés alapján állítom össze, a zenélést pedig jogszerűen végzem, mivel rendelkezem a zenei szolgáltatáshoz szükséges MAHASZ engedéllyel.

Egy kis ízelítő a zenéimből...

Terveim szerint a lista folyamatosan bővülni, és néha cserélődni is fog. Ha tetszik, hallgathatod bárhol és bármikor.

 

Dj Norby – Gyarmat 2022

Dj Norby – FMF Party 2022

Dj Norby – Classic House Mix

Dj Norby – Classic Mix

Dj Norby – Dance Mix

TECHNIKA

Az alábbi felszerelést tudom biztosítani a rendezvényeken

 

DJ technika

Hangtechnika beltérben

Hangtechnika szabadtéren

Fénytechnika

Egyéb szolgáltatások